Kategória: <span>2017</span>

Az 1. b osztály első kalandja

A szép őszi idő kirándulásra csábított minket. Október 10-én, kedden Tiszaigarra utaztunk, hogy megnézzük az arborétumot. A napsütésben kellemes sétát tettünk az erdei ösvényeken. Megcsodáltuk a mocsári tölgyfák különleges formájú és színű leveleit. Gyűjtöttük is az őszi terméseket, leveleket. Hatalmas méretű fenyőtobozokat is találtunk. A változatos fák között különleges látványt …

Gyalogtúrával emlékeztünk az aradi vértanúkra

A Dózsában régi hagyomány, hogy minden év október 6-án gyalogtúrával is emlékezünk az aradi vértanúkra. Előzetesen 3-4 fős csapatokat alakítunk, majd a szükséges kellékekkel és tudással felvértezve gyülekezünk a kiinduló állomáson, vagyis az iskolai könyvtárban. Az idén is nagy volt az érdeklődés, 19 csapat nevezett be a vetélkedőre, így péntek …

Gyermekjóga a Dózsában

A nyáron volt szerencsém részt venni egy fantasztikus képzésen, Budapesten a Jóga a boldog gyermekkorért című könyv írója, Csíki Mariann vezetésével. Ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, mert olyan jó tanácsok vannak benne, amelyeket szülőként is tudunk hasznosítani. Nagyon örülök, hogy már ki is tudom próbálni az itt tanultakat, mert a …

Kétkeréken a Tisza-tónál

Minden mindennel összefügg; a héten ez is bebizonyosodott számunkra. Nem is gondoltuk, hogy a kerékpározás és az olvasás között kapcsolat van, pedig így igaz. Nemrég azzal a kéréssel-kérdéssel keresett meg bennünket a városi könyvtár vezetője, Kissné Veres Edit, lenne-e kedvünk részt venni egy általa szervezett kerékpártúrán a Tisza-tóhoz. Nem sokat …

Labdarúgás hírek

A szeptemberi csengőszó nem csak a tanulás és az iskola kezdetét jelenti nálunk, hanem a Bozsik Labdarúgó Programok elindulását is egyben. Már az első héten elkezdtük a felkészülést, ki-ki a saját korosztályával 7, 9, 11 és 13 éves korcsoportban, aki pedig „kiöregedett”, az az U-16-ban folytathatja tovább. Szoros együttműködés van …

TeSzedd!

 – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma, melyet idén immár hetedik alkalommal szervezett meg a Földművelésügyi Minisztérium.   A program támogatja a gyermekek és a fiatalok környezeti nevelését, kiváló közösségformáló erő és népszerűsíti az önkéntességet. Aki egyszer részt vesz egy ilyen szemétgyűjtési akcióban, jobban odafigyel környezete …

Középfokú nyelvvizsga siker a Dózsában

Szilágyi Eszter, iskolánk 8.a osztályos tanulója június 10-én (írásbeli) és 14-én (szóbeli) sikeres komplex B2, nemzetközi, államilag elismert középfokú nyelvvizsgát tett angol nyelvből. 14 évesen kitűnő év végi bizonyítványa és Dózsa-medálja mellett így a haladó nyelvtudást igazoló oklevéllel is büszkélkedhet, amely már most számos előnnyel jár: Az egyetemi felvételinél pluszpontokat …

Tanévnyitó a Dózsában

Tanévnyitó a Dózsában Az augusztus 31-i tanévnyitó ünnepséggel iskolánk hivatalosan is megnyitotta kapuit, bár az igazsághoz tartozik, hogy a nyári szünidő alatt is gyakran gyermekektől volt népes az udvar, hiszen több program közül választhattak az érdeklődő nebulók. A rendezvény megszervezése hagyományaink szerint osztályfőnökeik vezetésével a 6. osztályosok feladata volt, akik …

error: Content is protected !!