„Itt van az ősz, …”

Gyorsan elrepült a nyári szünidő. Úgy gondoltuk, hogy jó lenne még egy nyarat idézőkirándulás a 2. b osztályosoknak és szüleiknek. Hiszen a csapatépítés, közösségépítés nagyonfontos.2021.szeptember 8-án gyönyörű napsütéses idő volt a kirándulásra. Tiszaigaron azArborétumban már nagyon várták kis csapatunkat. Megérkezésünk után elfogyasztottuk atízórainkat. Ezután megnéztük…

A pályaorientáció nem egyszeri esemény, hanem egy folyamat…

„A pályaorientáció egy olyan folyamat, amely a tanuló egyéni igényeinekfigyelembevételével segíti a megfelelő pálya, szakma kiválasztását a lehető legszélesebb információnyújtás révén.” Szilágyi KláraFontosnak tartjuk, hogy a pályaorientációs tevékenység ne korlátozódjon a 7–8.évfolyamra, hanem minden életkorban az annak megfelelő formábankészítse fel a tanulókat a felnőtt életre,…

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Október 6-án az aradi vértanúk halálának 172. évfordulójára emlékeztünk. A városimegemlékezést iskolánk szervezte a 8. osztályos tanulók közreműködésével, az ünnepibeszédet Dr. Lakyné Dr. Lévai Éva tanárnő mondta. A vértanúkra való emlékezést koszorúzászárta. Jó érzés volt, hogy a többi iskolával ismét közösen vettünk részt egy kunhegyesiprogramon.Azonban…