Kategória: <span>2024-November</span>

Intézményi szövegértési verseny

Intézményünkben már több éves hagyománya van a szövegértési versenynek, melynekidei fordulójára 2024. november 27-én került sor a Humán és művészetimunkaközösség szervezésében.A délutáni megmérettetésre Kunhegyesről és Tiszagyendáról 41 fő érkezett, akik kétkorcsoportban versenyeztek. A tanulók több típusú szöveget kaptak, melyek közöttvolt történelmi témájú írás, valamint menetrend és szórólap is. Külön dicséretetérdemel …

Iskolahívogató az egészségnevelés jegyében

Nagy örömmel láttuk vendégül az iskolába készülő óvodásokat és szüleiket elsőiskolahívogatónkon a Kunhegyesi Általános Iskolában, melyet 2024. november 18-ánszerveztünk. Intézményünk ezen a héten tartotta az egészségnevelési hetet, foglalkozásunkatis e téma köré építettük fel.Iskolai életünk, programjaink bemutatása után Szabóné Nagy Mária leendő elsős tanítónéni, a segítő kollégák, negyedikes tanulóink és a …