Dózsás sikerek a Neumann Gimnázium versenyén

Dózsás sikerek a Neumann Gimnázium versenyén

A kialakult egészségügyi helyzet rányomta bélyegét az élet minden területére, és átformálta mindennapjainkat. A való világ számos színtere a virtuális világba költözött át, többek között a tanulmányi versenyeké is.

Az egri Neumann János Gimnázium is alkalmazkodott a változásokhoz. Idén online formában rendezte meg a nyolcadikos tanulók számára angol nyelvből a válogató írásbeli versenyt, és az azt követő szóbeli megmérettetést is. Nagy Kata Kincső (8.b) és Molnár Tamás (8.a) sikeresen vették az első akadályt, ahol szövegértést mérő feladatokat és nyelvtani teszteket kellett megoldaniuk. A válogató verseny után következett a szóbelire való készülés. Egy előre kiválasztott témakörről kellett három percig beszélni, illetve a témakörrel kapcsolatos kérdéseket megválaszolni. Diákjaink az álommunka és a jövő iskolájának bemutatását választották feladatul.  A verseny döntőjét videokonferencia segítségével online szervezték meg. A Dózsás diákok kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és dicséretben részesültek.

Gratulálunk a versenyben részt vevő tanulóinknak és további sok sikert kívánunk nekik!

Tóth Mónika és Szabó Gergely

                                                                                                                      angoltanár