Játék a Csodák Palotájában

Játék a Csodák Palotájában

Március 10-én 49 első és második évfolyamos gyermek 5 tanító néni kíséretében egy érdekes, vidám,
élményekkel teli kirándulás részesei lehettek.
Az úti cél Budapest, a Csodák Palotája volt.
A gyerekek izgalommal léptek be a játékok birodalmának épületébe.
Csoportokban indultunk el felfedezni a játékok nyújtotta csodákat. Közben egy izgalmas fizikai
kísérleteket magába rejtő előadáson is részt vettünk, ahol a gyerekeket is bevonta az előadó, amely
nagyban segített megérteni a bemutatott fizikai jelenségeket.
A diákok folyamatos mozgásban voltak, hogy minél több érdekességet felfedezzenek és
kipróbálhassanak. Az idő nagyon gyorsan telt, így mikor öltözködni kellett vigaszt jelentett a
csapatnak a következő program, a Mc’Donalds.
A finom falatok elfogyasztása után indultunk haza. Az egész napos játék ellenére a gyerekek élénken,
lelkesen beszélgettek élményeikről egészen hazáig.
Nagyon jól sikerült kirándulás részesei lehettünk.

Első és második évfolyamos tanító nénik.