„ Menjünk Öreg Betlehembe!…”

„ Menjünk Öreg Betlehembe!…”

Nagyon szeretjük az adventi időszakot. A tantermünk napról napra változik. Az idén már mi is sokat tudtunk segíteni a dekoráció elkészítésében, a terem díszítésében. Az is jó ilyenkor, hogy hetente vannak olyan nevezetes napok, melyekről sok érdekességet gyűjtünk össze. Kipróbálunk régi szokásokat, jóslásokat.

A várakozás idén sokszorosan volt jelen a mindennapjainkban. Első természetesen a karácsony, Jézus születése. Aztán a szokásos meglepetés adventi naptár. Minden évben valami új, érdekes. Most manók rejtették az édességeket. Alig vártuk a Télapó érkezését is. Mindenki személyesen vehette át a csomagot a krampuszoktól, akik nagyon hasonlítottak iskolatársaink egyikére, másikára, de ez csak a véletlen műve lehet.

Közösen határoztunk még novemberben arról, hogy meglátogatjuk óvodáinkat. Nem szerettünk volna üres kézzel odaállítani régen látott, kedves ismerősként, ezért műsorral készültünk. Másodikban már Lucáztunk az ovisokkal, így most a betlehemes játék mellett döntöttünk.

Izgalommal próbáltunk, szedtük össze a jelmezeket, míg végre a Zádor óvodában kezdtük a látogatást, 2017.12.13-án, Luca napján. A műsor mellé készítettünk minden óvodába egy-egy kis betlehemet, hogy az óvodások, ha tetszett az előadásunk, felidézhessék a történetet később is.

A Zádorosoknak vittünk búzát is, hogy ültethessenek ők is Luca-búzát. Mi is így tettünk.

December 14-én a Garay oviban, 15-én a Kossuth oviban betlehemeztünk.

Jó érzés volt visszatérni a régi, szerető óvodákba. Izgalmas volt szerepelni. Az ovisoknak mindenhol tetszett az előadásunk. Rögtön játszottak a kis betlehemekkel. Az óvó nénik dicsérete is nagyon jólesett mindenkinek. Ráadásul mindenhol megvendégeltek bennünket.

A legjobb mégis az volt, hogy olyan meglepetést szereztünk, amire mi is és az ovisok is emlékezhetünk. Így sokkal érthetőbb lett mindnyájunknak, mi is advent igazi üzenete.

4.a tanulói

error: Content is protected !!