Kategória: <span>2023-Március</span>

Sportolóink programjából…

Márciusban Tiszaföldváron a szivacskézilabda kisiskolás bajnokság is megkezdődött azLU8-as korosztályban.6 lány mérettette meg tudását a jászberényi és a túrkevei csapat ellen. A lányok az elsőmérkőzésen még nagyon bátortalanok voltak, de a másodikon mindenki próbálkozott kapuralőni, melyből több gól is született.Gratulálok, ügyesek voltatok lányok, de van még mit gyakorolni! Tovább készülünk …

„Kunokról nem csak kunoknak”

Az elmúlt év őszén jelent meg a Képes Kun Lexikon. A hiánypótló mű és a kun tudatnépszerűsítéséért a kiadó Lakitelki Népfőiskola országos versenyt hirdetett Kunokról nemcsak kunoknak címmel. Két nehéz írásbeli forduló után a 10-18 éves korosztály szóbeliversenyben adhatott számot kun-tudásáról. A kezdő 72 csapat 20-ra csökkent. 10 általános és10 …

„Ki a legjobb előadó?”

A Dózsa Diákönkormányzat március végén rendezte meg a „Ki a legjobb előadó?”iskolai szavalóversenyt. Alsó és felső tagozaton egyaránt nagy érdeklődés fogadta arendezvényt. 17 felsős és 25 alsós tanuló szavalt el szebbnél szebb verseket a délutánfolyamán.A gyerekek közül többen választották klasszikus költők műveit, több verset hallottunkPetőfi Sándortól, hiszen az egyik legjelentősebb …

Víz világnapja a Dózsában!

Március 22-én ünnepeljük világszerte a víz világnapját. Ez a nap lehetőséget kínál arra, hogytöbbet megtudjunk a vízzel kapcsolatos kérdésekről, problémákról, és lépéseket tegyünk apozitív változás érdekében. Számos ismeretterjesztő vagy éppen játékos program várjaországszerte az érdeklődőket ezen a tavaszi napon.Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy programot szervezünk a gyerekeknek ezalkalomból. Idén olyan …

Bendegúz Tudásbajnokság megyei döntő

Március 24-én huszonhárom tanulóval indultunk Szolnokra a Bendegúz Tudásbajnokságmegyei döntőjére. Ezt a napot komoly felkészülés előzte meg. A gyerekek szorgalmasankészültek a megmérettetésre.Miután megérkeztünk a Szent Györgyi Albert Általános Iskolába, minden gyermek megtudta,melyik tanteremben írja a versenyfeladatot. A megnyitó után a tanulók indultak a megfelelőterembe. Az egy tantárgyból versenyzők 45 percig, …

Látogatás a DEKO Pékségben

A pályaorientációs napon már túl vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy nem kelltovább foglalkozni ezzel a témával. A pályaorientációhoz szorosan kapcsolódik azüzemlátogatás. Nagyon fontos, hogy a gyerekek minél több foglalkozással ismerkedjenekmeg testközelből. Ha koruknak megfelelő módon folyamatosan találkoznak új lehetőségekkel,akkor talán, amikor eljön az idő, a pályaválasztás egyszerűbb lesz …

error: Content is protected !!