Kategória: <span>2017-December</span>

Egy kis kiruccanás

„Hogy kicsoda Pom Pom?” Ezt a kérdést tette fel nekünk Csukás István főhőse és a minket a kisújszállási osztálykiruccanásra kísérő tanárunk egy novemberi napon. Szerencsére többen tudtuk a választ, azt azonban kevesebben, hogy a számos gyermekeknek szóló mese írója, Csukás István Kisújszálláson született. Rövid keresgélés után megtaláltuk a szobrot, és …

Felső tagozatosok lettünk

Ebben a tanévben osztályunk 5. évfolyamos lett. Ez négy év után újabb nagy változás az életünkben, hiszen a tanító néniktől búcsút vettünk, felső tagozatosként több tanárunk is lett, és új osztályfőnököt kaptunk Tamasiné Ács Judit tanárnő személyében. A tanév „szürke hétköznapjait” közösen igyekeztünk megszínesíteni. Judit néni kerékpártúrát szervezett nekünk, mi …

Gyerekjóga a Dózsában

Nem kérdés, hogy a kamaszoknak és a gyerekeknek szükségük van a mozgásra.  A mai gyerekek idegrendszerének sokkal több ingert kell feldolgoznia, mint néhány évtizeddel ezelőtt, és ehhez sokkal több mozgásra lenne szükségük. A valóságban ezzel szemben idejük nagy részét tantermekben vagy otthon a gép előtt üldögélve töltik. Pedig a mozgásészlelésnek, …

Márton napi vigasság a Dózsában

November 11-hez, Márton-naphoz számos népszokás, néphit kapcsolódik. Az alsó tagozatos gyerekek anyaggyűjtés során megismerték a Márton-nap eredetét, a naphoz kapcsolódó szokásokat, népszokásokat, közmondásokat. Tanultak libáról szóló dalokat, játékokat, végül egy-egy „lapbook”-ban jelentették meg az összegyűjtött ismereteket. November 10-én egy közös foglalkozáson mindenki megnézhette az igényesen, sokszínűen elkészített „lapbook”-okat. Ezután libazsíros …

error: Content is protected !!