Farsangi forgatag a Dózsában

Farsangi forgatag a Dózsában

Hagyományainkat megtartva, egyben újításokat is bevezetve, február 24-én megrendeztük
iskolai farsangunkat, amely sajnos már két éve elmaradt a járvány miatt.
A méretes tornatermünk ismét kellemes helyszínt szolgáltatott a jelmezes felvonulásnak, a
játéknak, a táncnak, illetve ‒ mozgásban elfáradt gyermekek számára ‒ a pihenésnek.
Pedagógusok és szülők sokat dolgoztak azon, hogy ötletesebbnél ötletesebb jelmezeket
láthassunk a színpadon. A csoportos jelmezek megtervezése, megalkotása nem kis
szervezőmunkát igényelt, de a közönség elismerő tapsa jelezte, hogy megérte. Külön kiemelném,
a hangulatot nagyban fokozta a tanító nénik és a „jótündér keresztanya” jelmeze. A karneváli
felvonulás után a szülők, pedagógusok ügyességi és szellemi játékokat vezettek, melyeken a
kicsik sok zsetont nyerhettek, és azokat nyereményekre válthatták.
A felsős diákok felvonulása és színpadi koreográfiái is nagyon ötletesek voltak, a játékok során
pedig megmérettették magukat mind szellemileg, mind fizikailag a tanáraik által szervezett
ötletes kihívásokban.
A farsang legizgalmasabb eseményét a tombolasorsolás jelentette. A szülők felajánlásainak
köszönhetően nagyon sok tombolanyeremény gyűlt össze, így sok diák örülhetett a
szerencséjének, de legelégedettebb a főnyeremény, az okosóra tulajdonosa lehetett.
Rendezvényünk sikeres megszervezéséhez nagyon sok támogatóra és segítségre volt szükség. A
jó hangulathoz a zenét Farkas Béla szolgáltatta, akinek ezúton is köszönjük a többéves hűséges
munkáját és a sok segítséget, mellyel ő és családja támogatja intézményünket.
A DEKO Pékségnek köszönjük a finom süteményeket.
Köszönjük a tornaterem dekorálásában, a színpad felállításában résztvevők munkáját,
a büfében, ruhatárban és a pénztárban dolgozók közreműködését.
A bevételből a diákok iskolai szabadidős tevékenységeit szeretnénk gazdagítani.

Holocsi Hajnalka
Diákönkormányzat segítő tanára

Kunhegyesi Általános Iskola Diákönkormányzatának adószáma:192 183 53-1-16