Halloween és ökoismeretek

Halloween és ökoismeretek

„Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó” – szól a mondás. Tartja, vagyis betartotta osztályfőnökünk is. Tavaly a felsősöknek rendezett Tibi bácsi halloween bulit, de Éva néni nem szerette volna, ha mi, alsós harmadikosok is ott lábatlankodunk. Cserébe az idén, az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon halloween hangulatú terem várt bennünket. A szülőkkel erre az alkalomra „rémes” finomságokat készítettünk. Aki tehette, jelmezben érkezett, aki nem volt ennyire merész, azokat Hanna és Sára boszik varázsolták az ünnephez illővé. Áldásos munkájuk nyomán az egész osztály zombik és csontvázak gyülekezetévé vált. ( a szokottnál is jobban…)

A délelőtt kezdéseként a halloween történetével, jelentésével és jelképeivel ismerkedtünk. A lányok boszorkányt, a fiúk denevért készítettek hasonló technikával. Lehetett kirakózni, memóriázni, szigorúan a halloween szellemében. Közben pedig jó étvággyal fogyasztottuk a kukacokat, a bosziujjakat, lámpás, fogsor és egyéb érdekes sütiket és herkentyűket. Jó zenét hallgattunk, és filmet is nézhettünk volna, de nem maradt rá idő.

11 órára a Művelődési Házba várták az osztályunkat egy teljesen más jellegű programra. Téma a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás. Két társasjáték során felelevenítettük a hulladékok kezeléséről tanultakat. Majd kézműveskedhettünk. Tojástartóból, mezőgazdasági hulladékokból lehetett virágokat, angyalkát, állatfigurákat készíteni. Azon túl, hogy nagyon jól éreztük magunkat, jó ötleteket kaptunk a karácsonyi készülődéshez. Köszönjük a lehetőséget és a nénik türelmét!

Tartalmas, mozgalmas nap után végre egy kis szünet!

4. a tanulói