A „Hétmérföldes csizmában hetedhét határon át…” mesevetélkedőre iskolánkból 10 csapat nevezett. A verseny résztvevői 3. és 4. osztályos tanulók. Egy-egy csoportot négy tanuló képvisel.
Már a harmadik forduló feladatait oldottuk meg. Hét mese tartalmából kellett számot adnunk tudásunkról. A feladatok érdekesek, játékosak. Stílusosan: hét mérföld, hét feladat tartozik egy-egy fordulóhoz. Fontos a pontosság, a gyorsaság. Sokat készültünk a versenyre, aminek meg is lett az eredménye. A két negyedikes csapat mellett, mi harmadikosok is bejutottunk a következő fordulóba, mely Szolnokon lesz. Elsőként a Rátóti legények (4. osztály), másodikként az Unikornis csapata (4. osztály) és harmadikként az Óriások csapata (3. osztály) képviseli iskolánkat.
Köszönjük Emese és Niki néninek a pontos, alapos szervezést, a játékvezetést, amellyel változatossá tették számunkra ezt a néhány órát. Kedvet kaptunk a mesék olvasásához továbbra is. Új ismeretekkel gazdagodtunk és reméljük, hogy minél tovább jutunk.
Hajrá! További sikeres felkészülést kívánunk a továbbjutó többi csapatnak is.
A 3. a osztály ÓRIÁSOK csapata