Csodás, napsütéses reggelre ébredtünk 2017. október 13-án. Dacolva a babonával két osztály (1. a, 4. a) összefogva útra kelt, hogy megyeszékhelyünkre utazva kellemesen töltse ezt a napot.
Úti célunk a Szolnoki Repülőmúzeum volt. Az elsősök és a negyedikesek külön csoportban, tárlatvezető irányítása mellett ismerkedhettek meg a kiállított repülőkkel.
Míg a kisebbek játékos feladatok során, a nagyobbak érdekes történetekkel fűszerezve, sok adattal kiegészítve járták be a kiállítást.
Nem volt sietős, nem kellett rohanni. Volt válasz minden kérdésre. Különösen a fiúk érdeklődtek, de a lányok is aktívak voltak. Főleg, ha a piros gombokról volt szó. Hanna minden repülőt szeretett volna kinyitni. Lali mindet megcirókálta. Máténak mindig volt kérdése. A kiállítás megtekintése után a nagyobbak szimuláción vettek részt, néhányan a 4D mozit is kipróbálták, az elsősök az udvaron kiállított, érdekesebbnél érdekesebb repülőket vizsgálták nagy kíváncsisággal. A csoport a játszótéren találkozott. Miután minden játékot kipróbáltunk, éhesen indultunk a McDonald’s felé. Alaposan belakva és felpakolva indultunk haza.
Ajánljuk mindenkinek! Érdekes, nem megszokott, interaktív. Egy ilyen napon nem is kívánhatnánk jobbat!
Szabóné Nagy Mária
tanító néni