DÓZSA-GÁLA 2018

DÓZSA-GÁLA 2018

„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.”

Szent-Györgyi Albert gondolata lett a mottója az idei DÓZSA-GÁLÁNAK. Kijelenthetjük, megtaláltuk, mit szeretünk csinálni. Szeretünk ünnepelni, közösen gyerekek, szülők, pedagógusok.

Szeretjük megmutatni iskolaközösségünk sokszínűségét, a tehetséget, mely ahhoz kell, hogy évről évre az egyes tanulók alakításaiból az osztályközösségek darabjai álljanak össze, s alkossanak egy egész estés iskolai bemutatót.

Április évek óta sűrű programjaival nagy kihívást jelent minden Dózsásnak. Így volt ez most is. A kétnapos tavaszi szünet után szinte minden nap volt valami megmérettetés. Szavalóverseny, megyei és országos tanulmányi versenyek, pályázatok írása, próbák.

Április 20-án este mégis mindenki lelkesen, teli izgalommal, feszült figyelemmel, a fáradtság legkisebb jelét sem mutatva várta a kezdés pillanatát.

Az első műsorszám hagyományosan a nyolcadikosok nyitótánca volt. Hihetetlen hogy egyik pillanatban a gyerekek zsibongó tömege egyszerre báliruhás hölgyekké és frakkos urakká képes változni. Pedig még tegnap voltak elsősök, most meg felnőttként táncolták a keringőt.

Hatásos így indítani a műsort. A siker sem maradt el. A Gála műsorát mindig két blokk alkotja. Az első részben az alsós osztályok produkcióit az idén egy téma köré rendeztük. Ez a közös pont az iskola volt.

Az 1.b-sek az énekórák hangulatát idézték a színpadra játékfűzésükkel.

A 2.a-sok rendhagyó matematika órája annyira kreatív és mozgalmas volt, hogy azok is élvezték, akik a matekot nem kedvelik.

Az ünnepek is szerves részét képezik az iskolai életnek. A 2.b és a 4.b a húsvéti és a pünkösdi ünnepek hangulatát idézte a színpadra.

A Dózsában a sport, a mozgás mindig fontos területe volt a nevelő-oktató munkának. A 3.a tanulói testnevelés órát varázsoltak a közönség elé.

Intézményünk farsangjaira minden évben szebbnél szebb jelmezek készülnek. Az 1.a és a 3.b karneváli öltözéke annyira jól sikerült, hogy a Gálán is ezt használták fel. Az elsősök táncoló törpikék voltak, természetesen hupikékek. A harmadikosok a Szeretet virágai, akik ráirányították a figyelmet a szeretet fontosságára.

Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem című művét mindenki ismeri. A 4.a három humoreszket dolgozott fel részben a színpadon, részben filmen, melyben az iskolai feleléseket és az órák közötti szüneteket mutatták be a saját szemszögükből.

A második blokk elején a zeneiskolás növendékek koncertjét élvezhette a nagyérdemű. A furulya és zongora tanszak diákjai egyéni és közös számokkal egyaránt készültek. Komolyzenei és könnyűzenei produkció egyaránt szerepelt repertoárjukban.

A folytatásban három hatodikos fiú stand up előadással szórakoztatta a közönséget. A Szomszédbácsi Produkciós Iroda poénjain jót mulatott mindenki.

A hatodik évfolyam közös műsorszámában Jókai Mór regénye alapján készült Szaffi című mesét állította színpadra, mely a XVII. században játszódik.

A hetedik évfolyam is közös műsorszámmal készült. A bukott diák viszontagságait mutatták be, de nem hagyományosan. A burleszkelemeken jól szórakozott a közönség.

Minden osztály szereti magáról azt gondolni, „menő csapat”.  Az 5.a ezt a címet adta táncos, vidám műsorának. Az 5.b balettelőadással készült. No, nem a Balettintézetbe iratkoztak be. Térdbalett előadásuk nagyon szórakoztató volt.

A Gála műsorát a Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola néptáncosainak előadása zárta.

A visszajelzések azt mutatják, ismét sikeres volt a DÓZSA-GÁLA. Változatos, sokszínű, szórakoztató produkciók, kiemelkedő teljesítmények, új formák: film, burleszk, stand up.

Köszönjük mindenki munkáját, köszönjük, hogy annyian elfogadták a meghívásunkat és tapsukkal hálálták meg a fellépők igyekezetét!

Szabóné örök Éva

8.a

 

4.b

 

1.b

 

3.a

2.a

 

1.a

 

2.b

 

3.b

4.a

 

Hatodikosok

Hatodikosok

Zeneiskolások

Zeneiskola növendéke

Hetedikesek

5.a

5.b

Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola

       

 

error: Content is protected !!