Dózsás sikerek a Neumann tanulmányi versenyen

Dózsás sikerek a Neumann tanulmányi versenyen

Nyolcadikosként számos kérdés kavarog a fejünkben: „Melyik középiskolában tanuljunk tovább? Melyik iskola lenne számunkra a legjobb választás? Mennyire vagyunk felkészültek az egyes tantárgyakból?” Úgy gondoltuk, hogy a nyílt napokon kívül a középiskolák által ajánlott versenyek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy még közelebbről megismerkedhessünk a számunkra szimpatikus iskolákkal, és próbára tegyük magunkat versenyhelyzetben.

A Dózsából négyen az egri Neumann János Gimnázium tanulmányi versenyére jelentkeztünk angol nyelvből és informatikából. Mindkét tantárgy versenye két fordulóból állt. Az első, írásbeli forduló rostaként szolgált, hiszen csak az ott legjobban teljesítő tanulók jutottak be a szóbeli megmérettetésre. Izgatottan figyeltük a gimnázium honlapját, hogy a mi nevünk szerepel-e a továbbjutó diákok között. Nagyon boldogok voltunk, hogy informatikából ketten, angolból hárman is sikeresen túljutottunk az első akadályon. Így kezdetét vette a szóbelire való felkészülés.

Angol nyelvből öt témakör közül lehetett választanunk, és azt Power Point prezentáció segítségével kellett bemutatnunk. Igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint felkészülni a szóbeli versenyre. Sajnos, a szóbeli verseny eredményét nem ismerhettük meg ott a helyszínen, így ismét a honlapot figyeltük, hogy megtudjuk, ki jutott be az ünnepélyes eredményhirdetésre. Legnagyobb örömünkre hárman meghívást kaptunk Egerbe a díjátadóra, ahol színvonalas műsor keretein belül kaptuk meg az okleveleket és az ajándékokat.

A következő eredménnyel zártuk a tanulmányi versenyt:

Informatika: Nagy Péter Donát 6. hely, Rózsa Gergő 8. hely

Angol nyelv: Nagy Péter Donát 7. hely, Tóth Petra 8. hely, Rózsa Gergő dicséret

Kiváló verseny volt! Köszönjük!

 Nagy Péter Donát, Rózsa Gergő8. osztályos tanulók